10 éve Kutyfalvi lelkipásztorként...

Ma, május elsején nemcsak Anyák napi ünnepélyt tartottunk a templomban, hanem arról is megemlékeztek a presbiterek, hogy 10 éve vagyunk Kutyfalván, mint lelkipásztor-család. Az ajándék korondi váza átadása után a Ludasi Jumbo-vendéglőbe hívtak meg, vacsorára, és együtt ünneplésre. Köszönjük.

Áldott legyen az áldást adó, aki áthozott 2009-re is. Szeretném ezt az évet csendben figyelve a világ dolgait - "Nála" tölteni. De elhatároztam, hopgy nem hozok semmilyen határozatot, nem kötöm magam fogadalmakkal... Úgysem tudom betartani őket. Most békességem van. Aztán hogy mit hoz elém az esztendő, meglátjuk. Az ünnepek lejártak, vár a végtelen idő-oceán. Reményik verse jut eszembe... aranyhalak? ezüsthalak? mit hoz elém az óceán? Lelkem hálóját kivetve indulok tovább a mai napon reménykedve. Kettőezerkilenc.

Családom mellett... 2008 tavaszán

Szoba

Van egy szoba, amely csak az enyém. Mégis naponta van vendége. Késő éjszaka van már amikor megérkezem hozzá. Belépek és lehajtom a fejem. S máris jönni kezdenek a vendégek. Belép a kislányom, pajkos mosolyával, kezét fogva jön kedvesem, néha szelíd bánat leng át arcán... Megértem.
Aztán szüleim jönnek be, csendesen, segítőkészen tekingetve rám. A testvérem következik családostól, sogornőmmel és a kisfiukkal. Arcán ott van az élet zajából érkezettek elégedett-fáradt árnyéka.
Sógornőim is belépnek kézen fogva életük párját. A nagyobbik már két lánykát vezet kézen fogva, a kissebbiknek még csak a boldog család néha megingó, ám még élő reménye van a szemében amint széttekint szobámban...
Aztán aposóm és anyosom is belép, s kicsit távolabb foglalnak helyet, de még a mindennapos vendégeim körén belül.
A barátok nem mindig ugyanazok. Egyik nap egyik, másnap másik jön. Belépnek s kissé távolabb tisztelettel megállnak - családjaik körében.
A gyülekezetből is érkeznek néhányan. A tizenkét előljáró mindennapos vendég – igaz, a családi körön kívül. Naponta látom mindegyikük arcát. Legalább itt, a szobámban. Némelyikén mosoly, másikén egykedvűség, netán bánat. Így lesz tele lassan a szobám. S érdekes, mind ott vannak, mégsem látnak engem. S nem is hallanak.Érdekes szoba ez, mindnhol elérkezhetek hozzá, nincs helyhez kötve és nincsen teteje... Felülről belátni és bentről ki. De csak felfelé, mert ablaka sincs. Szavam sem hallatszik, nem terjed e térben a hanghullámok mindenfelé, csak egyetlen irányban – fölfelé. Erre van "térerő". Nem a kibernetikai tér ereje hat, mégcsak a rádiófrekvencia sem borzolja az étert, éjszakai szobámban másfajta térerő hat. Ugy hívják: Az imádság térereje...

Zöldeskék szalag aranyhajban...

A folyó ő. A barátom. Aranyló mezők között lágyan simuló zöldeskék szalag. Nagyon kedvesen, s megértően fogad magába...

Ma különösen jó volt vele lenni. Ő mindig ott van, csak nem mindig jókedvű, van amikor elutasító, néha nem szép, sőt, "mosdatlan" és goromba. Néha durva is, s néha nagyon hideg tud lenni... De aztán mindig helyrejön, csak ki kell várni türelemmel. Nem lehet eröltetni, siettetni még kevésbé. Titkunk van. Szeretjük egymást. Sokmindent tudunk már egymásról. Mégis fennáll minden lehetséges dráma veszélye... Megölhetne ha akarna. De nem teszi. S ma emlékeztetett arra, hogy ő sem a maga ura. Kiszolgálatatott eszköz egy Hatalmas Kézben. És azt is bevallotta, hogy néha bizony engedetlen. S néha hobortjai is vannak sőt néha (gyakran?) szerelmes...

Szőke mező-tincsek között lágyan hullámzó szalag. Ő a Folyó. Az örökké változó, s a mégis mindig ugyanaz. Ott találod bármikor mész. Ott vár, és mégis mindig elszalad. Nem birtokolható. Pedig néha nagyon-nagyon szeretném...

Minden kezdet nehéz...

Igen,
elkezdtem írni én is ide, magamról. S azokról a dolgokról és személyekről, akiknek én fontos vagyok, s akik nekem fontosak. Időm van. Azaz... mégse. Mert az idő nem az enyém. A Mindenhatóé. De ad belőle számomra bőséges kegyelemmel...
Hát akkor elkezdhetjük...